Jó olvasást :)
Gyorsan szedtem a lábaimat a délutáni csúcsforgalomban. Még rengeteg dolgom volt. Először is a megfelelő cipőt kell megtalálnom. Este táncolni megyek, de az új ruhámhoz egyik cipőm se illik. Utána a blézeremért megyek be a tisztítóba, aztán pedig kutyatápot kell vennem.
Már három üzletben jártam, mégsem láttam meg a tökéletes cipőt. Kezdtem feladni, hiszen ha továbbra is csak össze-vissza mászkálok a városban, akkor rövidesen el fogok késni arról a rendezvényről.
Éppen a kirakatokat bámultam, amikor megpillantottam az utca túloldalán egy kicsi, olasz cipőboltot.
Ide még benézek – gondoltam, és már át is rohantam az úttesten, nem foglalkozva a rámdudáló autósokkal.
Amint beléptem, egyből megláttam a tökéletes lábbelit. Egy gyönyörű, olasz szandál volt, pont olyan, amilyet kerestem.
A baj csak az volt, hogy már valaki beletette a kosarába, a dobozára pedig egy kis cetli volt ragasztva, miszerint ez az utolsó darab.
Ennyire még én sem lehetek szerencsétlen!
Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban az ügyet. Odaléptem a nőhöz, akinek a kosarában ott volt álmaim szandálja.
- Kérem, nem adná ide azt a cipőt? Nagyon hálás lennék, kifizetném az árát is. – ajánlottam fel.
- Sajnálom, de nem. Ez az utolsó darab, és nekem szükségem van erre a cipőre – válaszolta, és már ment is volna tovább, de én visszarántottam a blúza ujjánál fogva.
- Higgye el, nekem is fontos. Az ár háromszorosáért sem adná ide? – kérdeztem, de már éreztem, a türelmem kezd fogyni.
- Nem. És kérem engedjen el – válaszolta a nő most már élesen.
- De adja ide….! – kiáltottam rá, majd kitéptem a kezéből a cipősdobozt.
A nő vissza megpróbálta visszaszerezni, de én nekilöktem a falnak, majd a pénztárhoz rohantam.
Miután fizettem, gyorsan átvágtam az üzleten, de a bejáratnál egy idősödő nő állta az utamat, akin mindenféle tarka kendők voltak.
- Te – mutatott rám – Add vissza a cipőt annak, akit az illett.
- Bolond lennék – közöltem vele, de közben azt figyeltem, hogyan juthatnék ki a boltból.
- Nem tisztességes, amit teszel, és ezért bűnhődni fogsz! Legyen mostantól ez a cipő átkozott. – kiáltotta dühösen, majd félreállt az utamból.
Jót kacagtam a bolond vénasszonyon miközben kisétáltam az üzletből, s még akkor is nevetem, amikor átmentem az úttesten.
Teljesen megfeledkeztem a forgalomról, és csak azt éreztem, hogy a fejem találkozik az aszfalttal.
Tompán érzékeltem, hogy egy rémült taxisofőr beszél és hadonászik össze-vissza, de semmit sem értettem, csak később jöttem rá, hogy valószínűleg elgázolt egy taxi.
Emberek sokasága rohant hozzám, beszéltek, de a hangjuk teljesen összefolyt a fejemben. Egyedül egyet hallottam ki, az idős asszonyét.
- Én megmondtam, hogy mostantól átok ül ezen a cipőn – jelentette ki.
Pár perc múlva felt tudtam kelni a földről. Néhány segítőkész járókelő erősködött, hogy be kellene mennem a kórházba, hogy megvizsgáljanak, de én azt hajtottam folyamatosan, hogy jól vagyok.
Néhány órával később
Jelentős időkieséssel, de mindent sikerült elintéznem még mielőtt elkezdtem készülődni az estére.
Teljeséggel elégedett voltam, ugyanis az új szandálom tökéletesen passzolt a ruhámhoz.
A táncteremben szokás szerint mindenki megbámult, én pedig büszkén és kecsesen suhantam keresztül a tömegen.
Azt is feltűnt, hogy akkor sem vették le rólam a szemüket, amikor táncoltam.
Csodálatos érzés volt az új cipőmben keringeni a parketten, ráadásul olyan kényelmes is volt, mintha csak a lábamra öntötték volna.
Most már újból csak mosolyogtam a babonás vénasszony átkozásán, és örültem, hogy nem hagytam az üzletben ezt a gyönyörű lábbelit.
Miközben ezen gondolkoztam, egy pillanatra kiestem a ritmusból.
Próbáltam gyorsabban szedni a lábam, de az mintha csak ólomsúlyú lenne, olyan nehezen akart mozogni.
Hirtelen megbicsaklott a lábfejem, és éreztem, ahogyan elterülök a parkett közepén.
És ott feküdtem törött cipősarokkal, nevetségesen, megalázottan és átkozottan.
